Hu | En
Facebook Youtube Instagram

Zene Háza Hangműhely: Hangszersimogató

A koncerttel egybekötött foglalkozáson a gyerekek aktívan vesznek részt az előadásban, a világ legkülönbözőbb ütőhangszerein ritmikus játékokkal, közös énekléssel és táncolással kísérik a programot, és felfedezik az együtt zenélés élményét.

“Gyermekkoromban sokszor szerettem volna kipróbálni különböző hangszereket hangszerboltokban, de erre sosem volt igazán lehetőségem. Ebből a gondolatból kiindulva kezdtük el a zenészbarátaimmal a Hangszersimogató foglalkozásokat, ahol interaktív módon van lehetőségük a gyermekeknek beleszagoni a közös zenélés és éneklés adta önfeledt hangulatba.” – mondta Bársony Bálint szaxofonművész, a program ötletgazdája.

A koncertet követően a gyerekek a zenészek hangszereit is megismerhetik és kipróbálhatják.

 

A Hangműhely elmaradhatatlan programeleme a hangszerkészítés, ez alkalommal is várunk minden kis-hangszerkészítőt a kézműves foglalkozáson.